Friderikusz előzetesen is szórakoztató perceket ígért, ezt be is tartotta, az adás idején végig egy kacagó gerle repkedett a stúdióban és úgy tűnt fel, mintha a versenyző castingon az is feltétel lenne, hogy a negyven millára pályázó a sokrétű műveltsége mellett jóízűen tudjon nevetni is. A stúdió közönsége is végig jól szórakozott, talán még a beépített nevetőemberekre sem lett volna szükség.
A néző óhatatlanul összevetette az új műsorvezetőt a vetélkedőt hét évig gondozó gazdájával, de ez menetközben óhatatlanul elmúlik majd, most hiányoztak a feszült pillanatok, a helyes válaszok keresésének drámai feszültségei, a csendek, melyek teremtésének Vágó oly nagy mestere volt. Friderikusz bevallottan más felfogásban vezeti a műsort, miként megjegyezte a "kiváló szaktársról", Vágóról, "képtelen lennék olyan lenni, mint ő". Nem is kell olyannak lennie és nincs is semmi baj a bölcs bagoly helyett a kacagó gerle helycseréjével.
Mindig van egyfajta képernyős sármja annak, ha egy televíziós új szerepben mutatkozik meg, bár Friderikusz már mindent kipróbált, nem is akármilyen eredménnyel, a Legyen Ön is milliomos! sok eleméből önálló, többórás műsorokat hozott tető alá. Mindemellett elnézve a csatornák nézhetetlenségét, azt, milyen arcok tekintenek vissza ránk naponta a képernyőből, önmagában örvendetes, hogy egy vérprofi televíziós nem maradt televízió nélkül.